Puskás Petiék szerint lehetett volna másképp is

Puskás Petiék szerint lehetett volna másképp is

Jul 05, 2021

Elkészült minden idők legszemélyesebb hangvételű The Biebers videója a tagok telefonján rögzített felvételek felhasználásával, mely a 24-hu-n látható először. 

Ha felmerülne bennünk a kérdés, hogy az elmúlt időszakban vajon másképpen is alakulhattak volna a dolgok, akkor ez a klip a válaszom. Lehetett volna másképp, de az másokkal történt volna meg. A dal még persze a karanténban született. Nézegettem a The Biebers korábbi koncertfelvételeit, és rájöttem, mennyire hiányoznak ezek a pillanatok. Azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy hét éve zenélhetünk együtt, és olyan dolgokat élhetünk át, amiket nem lehet elfelejteni. A zenekar számára ez kemény másfél év volt. Ha nem így éltük volna meg és nem tudunk kapaszkodni az együtt és a közönséggel töltött pillanatokba, akkor biztos valaki másnak az emlékeit élnénk, tehát nem mi lennénk! Minden hibánk, minden rossz pillanatunk mi vagyunk, amiket kiválóan ellensúlyoz az a sok öröm és boldogság, amiket közösen éltünk át

– mondta Puskás Peti, a zenekar énekese a Lehetett volna másképp című számról.


Folytatás