Amikor 100 Gecs nevű formáció 2019-ben megjelentette debütáló stúdióalbumát, tele elborultabbnál elborultabb dalokkal, a legtöbb zenefogyasztó értetlenül kapkodta a fejét. 

Aztán ahogy a mérvadó kritikai hangok Anthony Fantanotól a Pitchforkig elkezdték hangoztatni, ezt komolyan kellene venni, mi több, önálló zenei entitásként kezelni, konszenzus lett abban, hogy itt nem valami vicc-, vagy mémprojektről van szó, hanem valami egészen másról. Egy új zenei irányról, egy megfoghatatlan, nehezen kategorizálható, de szépen formálódó mikroműfajról és stílusötvözésről, ami még inkább szimbiózisban él az internettel, mint a vaporwave vagy az abból merítő, Yung Lean-féle cloud rap egykor. Most érezhető először igazán annak a zenészgenerációnak a hatása, akik már beleszülettek az internet korába és megadatott nekik az információhoz való korlátlan hozzáférés lehetősége. Ez olyan, egyre furcsább, tradicionális zsáneri keretek közé nem is illeszthető műfajok felbukkanását hozta magával, mint a hyperpop vagy a glitchcore.

A két műfaj közül inkább a hyperpopot kapta fel a nyugati szaksajtó, és kezdett el vele kiemelten foglalkozni, olyan előadóknak köszönhetően, mint Charli XCX, Dorian Electra, Rina Sawayama, Slayyyter, Rico Nasty, Hannah Diamond, a 100 Gecs vagy a nemrég tragikus balesetben elhunyt SOPHIE. A hyperpop lett a hivatalos gyűjtőfogalom minden olyan, a pop jegyeit részben magán hordozó, elektronikus műfajokból (trance, dance, EDM, drum and bass, dubstep) és a hiphopból is inspirálódó zenére, ami egy kevésbé edzett zenehallgatónak elsőre teljesen értelmezhetetlen. A glitchcore ennek a zsánernek egy még újabb, a traphez közelebbi mutációja, de az amerikai zenei sajtó egyelőre elhatárolódik attól, hogy ezeket az őrült és posztmodern stílusokat egyáltalán különálló műfajokként kezelje, a glitchcore jelenséggel is csak óvatosan kezdtek el foglalkozni 2020 végefelé.

A feminitást ünneplő, önkifejezést hirdető, angyalian éneklős, csillámos és lüktető, de azért mégis rebellisen nyers hyperpophoz képest kevesebb elektronikus zenei elemet alkalmazó glitchcore ugyanúgy dinamikus és álomszerű, de kevésbé popos-dalolós irányt követ. Agresszív, erőszakos dobok, felpitchelt, autotune-ban úszó vokálok, levegős, melodikus flow, másodpercekre beakadó dallamok és hangok – többnyire ezek stílus alapvető jegyei. A „glitch” hatást a másodpercekre loopolt, akadozó hangok teremtik meg: ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mint amikor zenehallgatás közben lefagy a gépünk, és pár másodpercre beakad a hang, vagy amikor egy videójáték túl lassú és szakadozik, vagyis „laggol”.

Folytatás itt.