A zenészek utoljára a hangszerüket adják el

A zenészek utoljára a hangszerüket adják el

Jan 18, 2021

Tartja a mondás, bár az üzenőfali bejegyzések azt tükrözik, akadnak, akik már sajnos itt tartanak. A világsztároknak eggyel könnyebb dolguk van, mást tudnak pénzzé tenni: Bob Dylan, Nile Rodgers, Blondie, Barry Manilow és Neil Young után Shakira is eladta zenéje jogait.

A tranzakció révén 15 évnyi jogdíjnak megfelelő összeget kaphat, ami az adókedvezménnyel 25 évnyi összegnek megfelelő pénzt jelenthet. Természetesen a megegyezés részleteit nem árulták el, a felvásárló cég úgy általában lőtte be ezt az összeget.

A bekezdésben felsorolt zenészek jogait a Hipgnosis Songs Fund vásárolta fel. Ők azt nyerik vele, hogy új bevételekre tehetnek szert, például filmes és televíziós licencekkel, új termékek piacra dobásával, az eladók pedig az anyagi biztonságot kapják cserébe.

Azt nem tudjuk, hogy Shakirát mennyire vitte padlóra a koronaválság. A három Grammy-díjat és 12 Latin Grammy-díjat nyert énekesnő 1991-ben, 13 évesen adta ki első lemezét. Első angol nyelvű lemezét, a Laundry Service című albumot 13 millióan vásárolták meg 2001-ben. Ő volt a 2020-as Super Bowl félidejének fő előadója Jennifer Lopez mellett, minden idők legtöbb lemezt eladott latin-amerikai előadónője 80 millió korongot forgalmazott világszerte, 145 dala között olyan slágerek szerepelnek, mint a Hips Don't Lie, a Whenever, Wherever és a She Wolf.

forrás: koncert.hu