A benzinkutas cédé még lenyomja a vinylt

A benzinkutas cédé még lenyomja a vinylt

Apr 14, 2021

A zenei szakmát alaposan padlóra küldte a világjárvány, hiszen a fő bevételi forrás az élőzene: átlagosan 60 százaléka a zenészek összbevételének. Öröm az ürömben, hogy ha nem is olyan mértékben, mint az elmúlt években, de valamennyire nőtt a hangfelvételipar bevétele.

Az Egyesült Királyságban tavaly 1987 óta először előzte meg az összvásárlások tekintetében a vinyl a cédét, az Amerikai Lemezipari Szövetség (RIAA) adatai szerint 2020 első félévében a lemezkiadás bevételének 62 százaléka a vinyl eladásokból származott. Nálunk egyelőre még mindig erősebb a cédé, ami jórészt egy magyar sajátosságnak, a “benzinkutas cédének” köszönhető, de a vinyl itthon is és globálisan is a 2010-es évek óta reneszánszát éli: 2019-ben az össz hazai fizikai értékesítések 17,5%-a tartozott ebbe a kategóriába, ami szűk 465 millió forintot jelent, úgy, hogy egy lemez átlagosan 4779 Ft-ba kerül.

Az itthon eladott lemezek 88 százaléka külföldi zenekarok és előadók albumai, ami igen magas szám, és azt mutatja, hogy a hazai kiskiadóknak, előadóknak, zenekaroknak nagyobb láthatóságra lenne szüksége ahhoz, hogy el tudják adni a felvételeiket. A HAIL - Magyar Független Lemezkiadók Egyesülete azon dolgozik, hogy a független kiadókat egybetetrelje, érdekeiket képviselje és nagyobb láthatóságot biztosítson nekik a hazai- és külföldi piacon.

Még az év elején forgattak le egy rövid videósorozatot néhány hazai függetlennel, hogy adjanak egy kis betekintést azoknak is, akik nem ismerik ezt a világot. A videókban kiadók vezetői mesélnek arról, hogy miért alapítottak kiadót, milyen zenei stílussal foglalkoznak elsősorban, és egy ilyen év után hogyan tekintenek előre. A videókban szereplő kiadók: Embliss Records, Mana Mana, PrePost, MZK Publishing, NOW Books & Music, Launching Gagarin, Flying Banana, GrapefruitMoon Records, Budabeats, AM:PM, XLNT, EXILES.

Nézzétek meg!


forrás: koncert.hu