Zene Non-Stop 19.00-.
 
 

MŰSOROK

   


Ősztől 10%-os kenyérdrágulás várható
2010-7-31 12:56

Túlzó 30%-os áremelkedésre számítani, valószínűbb egy 10%-os kenyérdrágulás ősztől – mondta el Kerezsi Miklós agrárszakértő. „A learatott áru minősége alapján egyértelműen valószínűsíthető, hogy drágulni fog a kenyér. Az áfaemelésnek is lesz egy áremelést indukáló hatása, azonban a 30%-ot mindenképpen túlzónak tartom. Ha valószínűsíteni kellene, akkor az áremelkedés inkább 10%-hoz fog közelebb állni” – véli Kerezsi. Kiemelte, hogy „bár hatalmas károkat okoztak az árvizek, nem kell elfelejteni, hogy Romániában idén még így is közel rekord búzatermés várható. Tény, hogy az árvizek miatt nem lesz akkora a termés, mint amekkorára a szezon előtt számítottunk. Akkor még azt mondtuk, hogy Románia idén exportálni fogja a búzát, így ez lesz az első év, amikor jelentős mennyiségű kivitelt meg tud valósítani. Ellátási gondokat tehát semmiképpen sem valószínűsítenék” – magyarázta a szakember.

transindex.ro



> 25 pontot vehetnek el Alonsótól
> Tolvajokat fogtak a moziban
> 1612-en parkoltak idén a mozgássérülteknek fenntartott helyeken
> Barbu javasolta, hogy a szerzői jogdíjak adóit tartsák vissza
> Nem akarják kifizetni a korábbi Madrid-edzőt a Vasluinál
> Elhalasztja a tiltakozásokat az Agrostar
> Marius Nicoara is ellenzi az újabb kölcsönt
> Öt újabb nyugat-nílusi vírus okozta fertőzéses esetet jegyeztek
> Kilencedik lett a magyar női váltó az öttusa-vb-n
> Prigoană legalizálná a prostitúciót, de csak heteroszexuálisoknak
> Összetörtek a Tomizavát elütő motorosok
> Siralmas eredmények az őszi érettségin
> Băsescu tovább csökkentené a költségvetést
> 489 büntetés három nap alatt
> Bemutatta programját a Romániai Kalózok Pártja
> Apja tehetségét örökölte Enzo Zidane
> Átadta a könyvtár a továbbképző központot
> 360 millió eurós hitelrészlet október végéig
> A kitoloncolások ellen tiltakoztak
> Kikaptak a magyarok az oroszoktól
> Kongresszus a cukorbetegségről
> 8 800 pályázatot nyújtottak be a Zöld Ház programban
> A 150 lejnél nagyobb ajándékokat is figyelembe veszik
> Alonso és Massa is idézést kapott az FIA-tól
> A közigazgatás összeomlásának megelőzését kérik

» archívum

       
Paprika rádió online Itt töltheti le a Winamp Media lejátszót!