Bővítik a roncsautó program keretét2010-3-10 17:23Bővítik a roncsautó program keretét, a magánszemélyektől átvesznek még 50.000 gépkocsit, jelentette be egy sajtótájékoztatón Borbély László környezetvédelmi miniszter. Hozzáfűzte a program sikere arra késztette, hogy átcsoportosítsák a korábban meghatározott keretösszegeket, 9.000 értékjegyet elvettek a cégektől és magánszemélyeknek adták, mert a cégek esetében sokkal nehézkesebb a procedúra. Az Országos Környezetvédelmi Alap (AFM) legfrissebb statisztikái azt mutatják, hogy tavaly egész évben 32.327 gépkocsit sikerült kivonniuk a forgalomból idén már az első három hétben 32.000-et, a begyűjtők (REMAT) között 55.000 értékjegyet osztottak szét.
(hírszerk., M.É.)
> Új nevet adnának a Sétatérnek
> A pénz elég, a jó pályázat kevés
> Játék nélkül nyert 3 pontot a Craiova
> Zárolná a pénzügy Gigi Becali vagyonát
> Tanfolyam tömbházgondnokok számára
> 3 000 állást szabadítanak fel az egészségügyben
> Nem volt elég bizonyíték a Ferrari ellen
> Vosganian szerint az államfő kimerült
> Magyar nyelvű honlapja van a városházának
> Bukarest nem foglalkozik a romákkal
> Második vereségénél tart Szatmárnémeti és Nagyvárad
> Capello a 2012-es Eb után visszavonul
> Tanévkezdésre készen
> A garantált minimáljövedelmet vagy eltörölni, vagy lecsökkenteni kéne
> Törvény kötelezi a közalkalmazottakat a szelektív hulladékgyűjtésre
> A válság nehezén túl vagyunk
> Csak kínlódnak Lucescuék
> Felgyúlt egy autó a Cukorgyár utcában
> Victor Ponta „választási terrorral” vádolja a DLP-t
> Sütés-főzés a Rekordok Könyvéért
> Nem szavazták meg a mezőgazdasági bizalmatlansági indítványt
> Módosítják a szennyezési adót
> Döntött a kormány
> Elkezdték a Cipariu-téri parkolóhelyek kialakítását
> Selymes Tibor az Astra edzője lett
» archívum