Tiltakozással fenyegetőznek a nyugdíjasok2010-3-10 17:01Több mint 500.000 nyugdíjas vonul utcára, ha a jogszabályt jelenlegi formájában fogadják el. A nyugdíjasok országos szövetségei szerdán letették a nyugdíjtörvény módosító javaslataikat. Azt kérik, hogy a nyugdíjpont értéke érje el az átlagbér 45 százalékát. A romániai nyugdíjas érdekképviseletek több mint 200 tagja találkozott szerdán a szenátusban, hogy megvitassák, az egységes nyugdíjtörvényt. Leginkább a nyugdíjpont értékének kiszámításával, illetve a nyugdíjkorhatár emelésével elégedetlenek. Bírálták, hogy a kormány egyetlen képviselője sem jelent meg az egyeztetésen. - Azt tapasztaltam, hogy a 2001-2008-as időszakban, amíg a 19-es törvényt alkalmazták, a nyugdíjpénztárnak többletbevétele volt. Ők azt mondják, 2006 óta hiány van, de ez nem igaz. 2006-ban 1, 783 milliárd lejes többletbevétel volt. A szemünkbe hazudnak - nyilatkozta Dumitru Cojanu, az Egyesülés Nyugdíjas Föderáció elnöke. A nyugdíjasok véleménye szerint a pénzügyi gondok megoldódnának, ha begyűjtenék a tartozásokat. Cojanu szerint a munkáltatók 22 milliárd euróval tartoznak a nyugdíjpénztárnak és számon kérte Emil Boc miniszterelnöktől, miért nem beszél soha erről a kérdésről. A szenátusban lezajlott vitán a nyugdíjasok azt is kérték, legyen állandó képviselőjük a parlamentben.
(hírszerk., M.É.)
> Új nevet adnának a Sétatérnek
> A pénz elég, a jó pályázat kevés
> Játék nélkül nyert 3 pontot a Craiova
> Zárolná a pénzügy Gigi Becali vagyonát
> Tanfolyam tömbházgondnokok számára
> 3 000 állást szabadítanak fel az egészségügyben
> Nem volt elég bizonyíték a Ferrari ellen
> Vosganian szerint az államfő kimerült
> Magyar nyelvű honlapja van a városházának
> Bukarest nem foglalkozik a romákkal
> Második vereségénél tart Szatmárnémeti és Nagyvárad
> Capello a 2012-es Eb után visszavonul
> Tanévkezdésre készen
> A garantált minimáljövedelmet vagy eltörölni, vagy lecsökkenteni kéne
> Törvény kötelezi a közalkalmazottakat a szelektív hulladékgyűjtésre
> A válság nehezén túl vagyunk
> Csak kínlódnak Lucescuék
> Felgyúlt egy autó a Cukorgyár utcában
> Victor Ponta „választási terrorral” vádolja a DLP-t
> Sütés-főzés a Rekordok Könyvéért
> Nem szavazták meg a mezőgazdasági bizalmatlansági indítványt
> Módosítják a szennyezési adót
> Döntött a kormány
> Elkezdték a Cipariu-téri parkolóhelyek kialakítását
> Selymes Tibor az Astra edzője lett
» archívum