Kolozsvári CFR-Steaua: magyar-román fociháború?2010-2-27 09:21 Azért nem ítélt 11-est Kovács István a Steaua javára, mert magyar, vádolta meg a bukaresti csapat tulajdonosa a Ceahlăul Piatra Neamţ elleni, múlt heti, szombat esti találkozó játékvezetőjét. George Becali úgy vélekedett, Kovács István a Kolozsvári CFR érdekeit érvényesíti. Már az sem volt tiszta, hogy amikor elkezdődött a hógolyózás, tíz percre leállította a meccset. Az lett volna a szabályszerű, ha magához kéreti a két csapatkapitányt, és 3 percet várnak a pályán, nem egyből levonulni! - mondta a Steaua tulajdonosa a Sport FM rádióban. Becali kijelentette: Alexandru Tudor jó románnak bizonyult, mert nem adott 11-est a Kolozsvári CFR-nek az Urziceni elleni mérkőzésen. Mint ismeretes, a fővárosiak váratlanul 3-1-es vereséget szenvedtek az 1. liga sereghajtójával szemben.
(
mediatica.ro)
> Emelkedhet a szemétszállítási díj
> 50 000 új munkahely és hőszigetelés
> Székely játékos a magyar válogatottban
> Mentőautóval ütközött ma egy személygépkocsi
> Hibát hibára halmoztak a népszámlálók
> 23 ezer ember a hó fogságában
> Megfagynak a Forma-1-esek
> Ponta beszédét elemzik a pártok helyi vezetői
> Akadályozták a Mezőgazdasági Minisztérium munkáját
> Összevonják a sürgősségi felügyeleteket
> Dzsudzsák gólt szerzett, nyert a Dinamo
> Elkezdődött a 2012-es Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezése
> Márciusban tartja tisztújító közgyűlését a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
> Tiltott marad a kettős állampolgárság Szlovákiában
> Szobrot kapott Djokovic Szerbiában
> Majdnem sírva fakadt Apostu a bíróságon
> Antonescu nem tud azonosulni Ponta beszédével
> Markó lát esélyt a fizetésnövelésre
> Kiálltak Contador mellett a sportolók
> Jóval olcsóbb a román termőföld
> 2 952 iskolában továbbra sincs tanítás
> Megkapta a bizalmi szavazatot az Ungureanu-kabinet
> A Real Madrid a leggazdagabb futballklub
> Ungureanu nem ígért nagyot, de alaptalant sem
> Bepereli a tanügyminisztériumot a MOGYE
» archívum