Hallgasd online

Most szól

Two Feet

Love Is A Witch

Hangtár

Videótár

Szerinted?

Hol hallgatod legtöbbet a Paprika Rádiót?

Otthon - 45.9%
Az autóban - 23.5%
Munkahelyen - 17.2%
Fülhallgatóval, bárhol - 13.4%

Szavazatok száma: 941
A szavazás lejárt : 26 ápr. 2018 - 00:00

Gyakornoki programokban vehetnek részt a 16 évnél idősebbek

Közintézmények vagy magánvállalkozók által meghirdetett gyakornoki programokban vehetnek részt a 16 évnél idősebbek, legtöbb fél évig. A kormány szerdán fogadta el a gyakornokságot szabályozó törvény tervezetét.

A tervezetet a parlament elé küldik, azzal a kéréssel, hogy sürgősségi eljárással vitassák meg és fogadják el azt.

A tervezet értelmében a munkaadók az alkalmazottak létszámához képest legtöbb öt százaléknyi helyre vehetnek fel gyakornokokat, ugyanakkor a bruttó minimálbér legalább 50 százalékát kell kiutalniuk gyakornoki fizetésként a fiatalok számára.

A törvénytervezet szerint a gyakornokok naponta 6 órát dolgozhatnak, hetente legtöbb 30 órát öt napon keresztül, két nap pihenővel, ugyanakkor nem túlórázhatnak. Azok a munkáltatók, akik a program végeztével alkalmazzák is a gyakornokot, támogatást kérhetnek az államtól. Amennyiben két évig foglalkoztatják az alkalmazottat, az állam 4.856 lejes támogatást ad a vállalkozásnak.

A kormány hangsúlyozta, hogy 2015-ben a fiatalok munkanélküliségi rátája 22%-ra esett vissza, de még így is kevéssel az EU-s átlag fölött van.

(agerpres)

Szórakozás

Nyerj tőlünk piknikező túlélő szettet!

A szabadban való tökéletes kikapcsolódáshoz adunk egy nagy tál torockói sajtkülönlegességet, egy láda Igazi Csíki Sört és egy 500 lej értékű felső kategóriás Barbecook márkájú grillsütőt!

Részletek: https://bit.ly/2Fd6BjX

Paprikás kérdőív - Mondd el a véleményed és nyerj!

Kedves hallgató! Szeretnénk a Paprika Rádió kínálatát még színesebbé és gazdagabbá tenni, ezért arra kérünk, töltsd ki az alábbi kérdőívet, mely mindössze 3 percet vesz igénybe: https://goo.gl/JBuhNs Amennyiben a kérdéssor végén megadod neved és telefonszámod, részt veszel sorsolásunkon és március 5-én, hétfőn egy értékes ajándékcsomagot nyerhetsz! A kérdőív kitöltésének határideje március 4-e, vasárnap éjfél!

Paprika Top 40

  1. Eminem ft Ed Sheeran - River

  2. Rita Ora - Anywhere

  3. Living Room - Kirakat élet

  4. Tom Grennan - Found What Ive Been Looking For

  5. Ed Sheeran + Beyonce - Perfect

Teljes lista >>